A szerző röviden áttekinti az agyi elektromos tevékenység vizsgálati módszerének (electroencephalographia = EEG) fejlődésének főbb szakaszait. Felsorolja a módszer azon vonatkozásait, amelyeket a korszerű képalkotó eljárások már túlhaladtak, és felvillantja azokat a lehetőségeket, amelyek a legkorszerűbb diagnosztikus munka során is felhasználhatók. Leírja a klinikai EEG interdiszciplináris pályáját és azt a szemléletváltást, amelyet a korszerű technikai módszerek alapoztak meg, továbbá megjelöli helyét a klasszikus neurológiai gyakorlatban és az epilepsia diagnosztikájában. A módszer pszichiátriai jelentőségét három speciális területen is felvillantja: az epilepsia pszichopatológiai tünetei, az organikusan megalapozott pszichés zavarok és az alvászavarok vizsgálata és ellátása során. A szerző a számítógépes eljárások bevezetése mellett az új vizsgálati helyzetek kialakításában látja az EEG fejlesztési lehetőségeit. Kiemeli, hogy az agyi elektromos tevékenység reaktibilitásának vizsgálata, valamint összetett feladathelyzetekben végzett regisztrációk eredményei jelentik a pszichiátriai alkalmazás legígéretesebb útjait. Áttekintésében a fenti területeken végzett több mint három évtizedes munkásságának vonatkozó adatait is felidézi.