Az epilepsiás betegek fogászati állapota rosszabb képet mutat az átlagos populációhoz képest, aminek oka összetett. Az izoláció és az iniciatíva hiánya miatt az epilepsiás betegek kevesebb gondot fordítanak szájállapotukra, a preventív fogmegtartó kezelések elmaradnak, a foghiány, majd a tejes elfogatlanodás jóval hamarabb bekövetkezik. A neurológus és fogorvos kooperációja ezen az interdiszcilpináris területen fontos, hiszen a megfelelő fogpótlás javítja ezen betegek életminőségét. Figyelembe véve a rohamok típusát és gyakoriságát, a rágóapparátus érintettségét, a betegek kooperációs készségét és mentális állapotát, egy olyan új osztályozási rendszert készítettünk, amely segíti a gyakorló fogorvost az igényes, adekvát sztomatológiai ellátás megtervezésében. Az egyes osztályokba tartozó betegek fogászati ellátásának tárgyalásakor elsősorban a nagyobb jelentőséggel bíró fogpótlástani vonatkozásokra koncentráltunk, kiemelve a megkötéseket, különbségeket az egészséges populációhoz képest. A fogpótlás megtervezéséhez, hasonlóan az egészségesekhez, a Fábián- és Fejérdy-féle osztályozást vettük alapul.