Az autoimmun neuromuscularis betegségekben az intravénás immunglobulin egymással összhangban álló komplex hatások révén befolyásolja az immunrendszert. Ezek a következők: 1. az Fc-receptorok expressziójának és funkciójának módosítása, 2. a komplement- és a citokinhálózat aktiválódásának befolyásolása, 3. antiidiotipikus antitestek neutralizálása, 4. a T- és B-sejt-aktiválódás, -differenciálódás és -effektorfunkció módosítása. Kontrollcsoportos klinikai vizsgálatok eredményei igazolták, hogy az autoimmun neuromuscularis betegségek közül a Guillain?Barré-szindrómában és a multifokális motoros neuropathiában az intravénás immunglobulin adása az elsőként választandó terápia. Szteroidrezisztencia, illetve diabetes mellitus esetén krónikus inflammatorikus demyelinisatiós polyneuropathiában is ez az elsőként ajánlott kezelés. Alternatív terápiaként másodikként választható lehetőség dermatomyositisben, myasthenia gravisban, stiff person szindrómában és Lambert?Eaton myastheniás szindrómában. Az intravénás immunglobulin hosszú távon is jól tolerálható, mellékhatásként leggyakrabban bőrkiütés, thromboemboliás szövődmények, tubularis necrosis jelentkezhet. A kívánt hatást eredményező optimális dózis és infúziós frekvencia egyes kórképekben a tapasztalatokon alapuló orvoslás adatainak elemzésével egyértelműen megadható, míg más betegségekben azok meghatározása folyamatban van. A kezelés farmakoökonómiája, illetve az azonos betegségben szenvedő betegek eltérő válaszkészségét befolyásoló tényezők is további kutatásokat igényelnek.