A szerző fel kívánja hívni a figyelmet a választott téma aktualitására és annak intézményi hatásaira, külön hangsúlyt helyezve a pályaváltoztatási szándék, az egészségügyben eltöltött idő, a másodállás vállalása és a kiégés esetleges összefüggéseire. A megkérdezettek fekvőbeteg osztályokon aktívan dolgozó ápolók, önálló, névtelen és önkéntes kérdőív kitöltéssel vettek részt a vizsgálatban. A célcsoportot 294 ápoló képezte, értékelhető választ a teljes populáció 56,2%-ától (167 fő) érkezett. Nem volt olyan alkalmazott, aki csak kis mértékben volna kiégve, viszont 16%-uk a mérsékelt, 84%-uk a magas besorolási kategóriába tartozik. A kiégés mértéke nem esik egybe a dolgozók jövőbeni szándékaival. A magas kategóriában a vizsgált populáció 46%-a továbbra is az egészségügyben szeretne dolgozni, 32%-uk bizonytalan a pályán maradást illetően. A vizsgált minta 17%-a alig pár éve (0-5 éve) van a pályán, mégis a magasan kiégett csoportba tartozik, ami csaknem megegyezik a 6-10 éve és a 11-15 éve dolgozók 14% ill. 16%-os eredményével. A több mint 15 éve dolgozók alkotják a legnagyobb csoportot ebben a kategóriában (38%). Másodállás vállalása esetén a kiégés tüneteinek előfordulási gyakorisága növekszik. A deperszonalizáció két és félszeresére, az emocionális kimerülés és a személyes teljesítmény csökkenése pedig számottevően emelkedik magas kategóriában. Megállapítható ezen kívül az is, hogy a másodállás vállalása negatívan befolyásolja a teljesítményt és a segítő kapcsolat csaknem minden aspektusát. A dolgozók lelki egészsége veszélyben van. Jelentős humánpolitikai problémát vet fel a pályán maradás szempontjából bizonytalan ápolók nagy száma. Az egészségügyben eltöltött idővel a kiégés mértéke nem növekszik egyenes arányban, valószínűleg az egyéb védőmechanizmusok hatása miatt