A menopauzát követő hormonhiányban számos betegség gyakorisága növekszik ugrásszerűen. Logikusnak tűnt a hiányzó hormonok pótlása ezek megelőzésében, kezelésében. A hormonterápia azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az első nagy, prospektív, randomizált, kontrollált vizsgálat, amelynek végpontja a primer prevenció volt, kimutatta ugyan a csonttörésre és a colorectalis tumorokra gyakorolt előnyös hatást, de az emlőrák és a cardiovascularis események számának növekedését is igazolta. A kezelés komplex hatását az úgynevezett globális index segítségével objektivizálták. A globális index az ösztrogén-progeszteron kombináció esetén ötéves kezelés után növekedett, azaz a kezelés hátrányait igazolta. Az ösztrogénkezelés önmagában nem befolyásolta a coronariabetegség, a colorectalis tumor gyakoriságát, sőt, az emlőtumor gyakoriságának növekedése sem bizonyult szignifikánsnak. A csonttörést csökkentő és az agyi vascularis események számát növelő hatás ? a kombinációban történő adáshoz hasonlóan ? megmaradt. Összességében az ösztrogén-monoterápia nem befolyásolta a globális indexet. A szintén az ösztrogénreceptorokon ható fitoösztrogénekről és a szövetspecifikus hatású tibolonról még nem áll elegendő adat rendelkezésünkre, így komplex hatásukat jelenleg nem tudjuk megítélni. A szelektív ösztrogénreceptor-modulátorok csoportjába tartozó raloxifen a csigolyatörések számát kifejezetten csökkenti. A teljes vizsgált populáción nem, de a legsúlyosabb csigolyatörésben szenvedők csoportjában mérsékelte a perifériás törések számát. A cardiovascularis szempontból fokozott kockázatnak kitett betegeknél mind a cardiovascularis, mind a cerebrovascularis események számát csökkentette. Az emlőtumorok gyakoriságát az eredeti négyéves vizsgálatban és annak négyéves kiterjesztésében is kifejezetten mérsékelte. A globális index előnyös változása alapján jelenleg a raloxifen ajánlható egyedül a változókorú nők komplex kezelésére.