Az autoimmun hepatitis a máj nem oldódó, progresszív, ismeretlen eredetű gyulladása. Az International Autoimmune Hepatitis Group 1994-ben meghatározta a betegség pontos kritériumait, és azt a pontrendszert, melynek alapján a betegség diagnosztizálható. A klinikai, laboratóriumi leletek és az autoantitestek jelenléte mellett a máj hisztológiai vizsgálatának is fontos szerepe van a komplett diagnosztikában. A máj szövettani eltéréseit elemző közlemények az autoimmun hepatitisek morfológiai képét jellegzetesnek, de nem specifikusnak tartják, sokan úgy vélik, hogy a morfológiai diagnózis csak egyéb betegségek kizárása alapján állítható fel. A közlemény célja az autoimmun hepatitisek hisztológiai képének elemzése során nyert tapasztalatok összegzése. A Szent László Kórház Patológiai Osztályán 2000. január 1. és 2006. január 1. között vizsgált 1822 májbiopsziás minta közül 93 esetben fordult elő autoimmun hepatitis. A betegek száma 87 volt, 6 esetben ismételt biopsziás mintavétel történt. A betegek döntő többsége 5160 év közötti nő volt. A szerző az autoimmun hepatitis szövettani képét a hisztológiai aktivitási index kritériumai és egyéb morfológiai jellemzők alapján elemezte, összehasonlítva a vírushepatitisek, elsősorban a C-vírus-hepatitis általános szövettani jellemzőivel. A morfológiai elváltozások közül elsősorban azokat vizsgálta, amelyek az autoimmun hepatitis diagnosztikai kritériumait képezik: a portalis gyulladás és interface hepatitis mértéke, a gyulladásos infiltrátum sejtösszetétele, a periportalis májsejtek rozettaképződése, valamint a centrilobularis és bridging necrosis jelenléte és kiterjedése. Az eredmények azt mutatták, hogy a portalis/periportalis gyulladás az esetek döntő többségében (90%) kifejezetten aktív volt, a gyulladás a struktúra felbomlásához, májsejtpusztuláshoz, majd regenerációhoz vezetett (periportalis rozettaképződés). A gyulladásos infiltrátum alkotásában jellegzetesen és nagy számban plazmasejtek vettek részt. Az autoimmun hepatitis morfológiai képét az esetek háromnegyedében súlyos centrilobularis és bridging necrosis kísérte, erősen megemelve a hisztológiai aktivitási index értékét, közelítve a maximális súlyosságot jelző 18-as értékhez. A fibrosis ezzel szemben rendszerint enyhe volt, jelezve a folyamat korai stádiumát, amely a kezelés szempontjából kedvezőbb prognózist jelenthet. A szerző a morfológiai jellegzetességek alapján az autoimmun hepatitis szöveti képét a betegségre jellegzetesnek és kórjelzőnek tartja, de hangsúlyozza, hogy a diagnózis felállításakor a szövettani képet a klinikai, laboratóriumi és szerológiai leletekkel együttesen kell értékelni.