A XIX. század második felétől megindult a közegészségügy és az orvostudomány rohamos fejlődése, amely számos korábban halálos ­ elsősorban fertőző ­ betegség eltűnését vagy kezelhetővé válását eredményezte. Ezzel csaknem párhuzamosan azonban egyre gyakoribbá váltak más, korábban egyáltalán nem ismert vagy ritka, elsősorban krónikus nem fertőző betegségek, amelyek kezelése és populációs szintű visszaszorítása új kihívást jelentett a közegészségügy számára. Erre a kihívásra válaszul alakult ki az új közegészségügy, vagy népegészségügy és ennek egyik területe, az egészségfejlesztés a XX. század utolsó harmadában. Az egészségfejlesztés első nemzetközi konferenciájának záródokumentuma, az Ottawai Karta öt fő tevékenységi kört jelölt meg e terület művelői számára; az egészséget támogató politika, környezet és közösségek kialakítását, az egyéni készségek fejlesztését, valamint az egészségügyi ellátás átalakítását a népesség egészségi állapotának javítása érdekében. A közlemény példákkal illusztrálja, hogyan szolgálják ezek a tevékenységek az egészség ügyét, és milyen szerepet játszhatnak a gyakorló orvosok az egészségfejlesztés és az orvoslás végső közös céljának elérése érdekében.