BEVEZETÉS ÉS CÉLKITŰZÉSEK: Az őrszemnyirokcsomó-biopszia alkalmazhatósága, pontossága és klinikai jelentősége neoadjuváns kemoterápia után emlőrákban még nem tisztázott. Tanulmányunk célkitűzése ennek a kérdésnek a vizsgálata volt. BETEGEK ÉS MÓDSZER: Az Országos Onkológiai Intézet Általános és Mellkassebészeti Osztályán 2004 áprilisa és 2005 augusztusa között 17 emlőrákos nőbetegnél terveztünk limfoszcintigráfiával kiegészített kettős jelöléses őrszemnyirokcsomó-biopsziát neoadjuváns kemoterápia után. A tanulmányba azokat a betegeket választottuk be, akiknek daganata a kezelés után klinikailag 3 cm-nél kisebbé, axilláris státusa pedig negatívvá vált. EREDMÉNYEK: A limfoszcintigráfia 7 betegnél (41%) nem mutatott axilláris elvezetést, és őrszemnyirokcsomót műtét során sem sikerült azonosítanunk. Közülük 6 esetben (86%) az axilláris nyirokcsomók szövettanilag pozitívak voltak. Az őrszemnyirokcsomó-biopszia 10 betegnél (59%) volt sikeres, akik közül 8-nál (80%) az őrszemnyirokcsomó szövettanilag pozitívnak bizonyult. Téves negatív biopszia nem fordult elő. Összességében tehát a 17 beteg közül az axilláris státus 14-ben (82%) patológiailag pozitív volt. A kezelés utáni klinikai axilláris státus prediktív értéke a szövettani eredmény vonatkozásában rendkívül alacsonynak bizonyult. MEGBESZÉLÉS ÉS KÖVETKEZTETÉSEK: Saját sikerességi arányunk elmarad a nemzetközi átlagtól, azonban ezt a neoadjuváns kemoterápia javallatának különbségével magyarázhatjuk. Téves negatív arányunk (0%) viszont jelentősen kedvezőbb az irodalmi átlagnál. Nemzetközi tapasztalatok szerint neoadjuváns kemoterápia után az őrszemnyirokcsomó-biopszia technikailag alkalmazható módszer, azonban pontossága elmarad az elvárhatótól, és klinikai jelentősége sem tisztázott. Saját anyagunkban a módszer sikerességi aránya kifejezetten alacsonynak tekinthető, amelyet a gyakorlat hiányával nem magyarázhatunk. Tekintettel a szövettanilag pozitív axillák igen magas arányára, az általunk alkalmazott neoadjuváns kemoterápia-indikáció mellett az őrszemnyirokcsomó-biopsziát klinikailag nem tartjuk jelentősnek.