A túlsúly és elhízás világméretű probléma, mind az egyénre, mind a társadalomra egészségügyi és pszichoszociális terheket ró. Az obesitas diagnózisa egyszerű antropometriai mérések segítségével felállítható (testsúly, testmagasság, haskörfogat). Az elhízás különböző fokozatait a testtömegindex alapján határozzuk meg, mely a haskörfogattal és a társbetegségekkel, egyéb rizikótényezőkkel a várható morbiditási/mortalitási kockázatot is meghatározza. Az obesitas genetikai és környezeti tényezők együttes következménye, kialakulásáért elsősorban a túlzott kalóriabevitel és a mozgásszegény életmód a felelős. A test zsírtömegének mennyiségét a szervezet neuroendokrin szabályozása igyekszik egyensúlyban tartani, melyben a központi szabályozó a hypothalamus. A hypothalamust a test zsírtömegének nagyságáról az adipocyták által termelt leptin informálja, annak csökkenő, ill. emelkedő mennyisége a központi idegrendszerben orexigén, ill. anorexigén neurotranszmitterek felszabadulása révén az energiafelvétel és -raktározás, vagy az energiafelhasználás és -leadás folyamatait eredményezi. Obesitasban ez a szabályozási egyensúly ­ pl. leptinrezisztencia esetén ­ magasabb testtömeg irányába tolódik el. Az elhízás kezelése összetett feladat, alapja az obesitas minden fokozatában az életmód-változtatás (diéta, fokozott fizikai aktivitás, magatartásterápia). Gyógyszeres kezelés válhat szükségessé, ha életmód-változtatással egyedül nem sikerült kellő súlycsökkenést elérni. Hosszú távú súlycsökkentésre is elfogadott és törzskönyvezett készítmények a sibutramin és az orlistat. Morbid obesitasban (testtömegindex >40 kg/m2, ill. >35 kg/m2 + társbetegségek) sebészi kezelés válhat szükségessé, melyek közül napjainkban az egyik legelterjedtebb eljárás az állítható gyomorgyűrű laparoszkópos felhelyezése (laparoscopic adjustable gastric banding).