Bevezetés: Közismert, hogy vájárokon kéz-kar vibrációs szindróma fejlődhet ki. A hazai irodalomban ennek ellenére e kérdéssel foglalkozó részletes közlemény még nem jelent meg. Célkitűzés: A hazai vájárok kéz-kar vibrációs szindrómája klinikai sajátosságainak tanulmányozása. Módszer: 152 szén- és ércbányászban vizsgálták a felső végtagok érrendszerének (vérkeringésének), környéki idegeinek, valamint csontjainak és ízületeinek szempontjából a hazai gyakorlatban alkalmazott módszerekkel (hidegprovokációs teszt, Doppler-áramlásmérővel végzett Allen-teszt és systolés nyomás mérés az arteria digitalisokban, klinikai neurológiai, ENG és radiológiai vizsgálat). Eredmények: Foglalkozási betegség mértékét elérő kéz-kar vibrációs szindrómát 87 betegen (57,2%) mutattak ki. A leggyakoribb a vasculatura károsodása (78 beteg, 89,6%) volt, amelyet gyakoriságban a környéki idegek (44 beteg, 50,5%) majd a csontok és ízületek érintettsége (32 beteg, 36,8%) követett. A szervrendszeri károsodások konkrét kórformái a következők voltak: érrendszer (78 beteg): angiopathia (a systoles nyomás csökkenése az ujjakban): 66 beteg (84,6%), occlusiv éreltérés a kéz ereiben (pozitív Allen-teszt), ill. vascularis kompresszió a vállövben: 28­28 eset (35,9%), Raynaud-jelenség (pozitív hidegprovokáció): 26 eset (33,3%). A környéki idegeket 141 esetben vizsgálták és 78 esetben (55,3%) találtak eltérést az alábbi megoszlásban: carpalis alagút szindróma: 66 beteg (84,6%), felső végtagi perifériás neuropathia: 20 beteg (25,6%), ulnaris laesio: 3 beteg (3,8%), plexus brachialis laesio: egy eset (1,3%). Radiológiai eltérés leggyakrabban a carpalis régióban volt kimutatható (87 beteg, 57,2%), a könyök- és válltájék gyakorlatilag azonos arányban (40,4, ill. 40,7%-ban) volt érintett. A carpalis régióban a degeneratív elváltozások (23 beteg, 15,1%) és az asepticus osteonecrosisok (22 beteg, 14,5%) domináltak. A cubitalis régióban az ízület körüli elváltozások voltak a leggyakoribbak (31 beteg, 23,9%), arthrosis 21 (16,2%), osteochondrosis dissecans 13 esetben (10,1%) fordult elő. A válltájékon elsősorban degeneratív eltéréseket mutattak ki (41 beteg, 34,7%), főként az acromioclavicularis ízületben (21 beteg, 17,8%). Következtetések: a vájár munkakör kéz-kar vibrációs expozícióval és az optimálist meghaladó fizikai terheléssel jár. A rajtuk ­ átlagban 18 évi expozíciós idő után kifejlődő ­ foglalkozási ártalmat a két noxa hatására kialakuló felső végtagi eltérések jellemzik.