Az érfali tágulékonyság vizsgálata a klinikai érdeklődés középpontjába került az elmúlt évtizedben, amit egyrészt a mindennapi gyakorlatban alkalmazható mérőmódszerek elterjedése, másrészt az érfali tágulékonyság egyes paramétereinek önálló prognosztikus értékéről szerzett új ismereteink magyaráznak. Míg a pulzushullám terjedési sebesség (PWV) közvetlen kapcsolatban áll a nagyerek tágulékonyságával, addig az augmentáciás index (Alx) a perifériáról visszaverődő hullám hatását is tükrözi, így értéke nemcsak a nagy-, hanem a kiserek állapotáról is nyújt információt. Mind az Alx, mind a PWV szoros kapcsolatban áll a klasszikus rizikófaktorokkal, és egyre több adat bizonyítja, hogy a két paraméter a cardiovascularis események - tradicionális tényezőktől - független rizikófaktora. Bár számos lehetőségünk van az érfali tágulékonyság terápiás befolyásolására, a legtöbb tapasztalat a klasszikus és újabb antihypertensivumok érfali tágulékonyságra és centrális vérnyomásra kifejtett hatásáról gyűlt össze. A jövő terápiás lehetőségét az érfali struktúrát közvetlenül befolyásoló gyógyszerek jelenthetik. Arra a kérdésre ugyanakkor, hogy a nagyerek tágulékonyságának megváltoztatása együtt jár-e a cardiovascularis események gyakoriságának csökkenésével, egyelőre nem rendelkezünk egyértelmű válasszal.