A metabolikus szindróma diagnosztikai kritériumrendszere az elmúlt közel két évtizedben sokat fejlődött. Az eredeti, Reaven-féle koncepció az inzulinrezisztencia mellett a hipertóniát, a dyslipidaemiat és a glúkóz-intoleranciát tartotta a szindróma összetevőinek. Az ATP-III öt, azonos súlyú kritériuma között már szerepel a haskörfogattal jellemzett centrális típusú elhízás, míg a metabolikus szindróma legújabb, nemzetközi (az International Diabetes Federation által 2005-ben közzétett) konszenzus-ajánlásában a centralis elhízást jelző haskörfogat - etnikumfüggő számadattal jellemezve - a diagnosztikai kritériumrendszer alapvető elemeként jelenik meg. A változás hátterében az inzulinrezisztencia, a centrális típusú elhízás és a kardiovaszkularis megbetegedések közötti szoros összefüggés felismerése áll. A klinikai gyakorlatban az antropometriai adatok rögzítése során - különösen a fokozott kardiovaszkuláris kockázattal rendelkezők körében - nemcsak a testsúlyt és a testmagasságot, hanem a haskörfogatot is indokolt megmérni. A kardiovaszkuláris megrbftegedések visszaszorítása érdekében az elhízáshoz társuló valamennyi kockázati tényezőt kezelni, illetve azok kialakulásat megelőzni szükséges.