Az epehólyag és epeutak daganatos megbetegedései élesen különválnak a jó- és rosszindulatú kórképek tekintetében. Az előbbiek sokszor banálisak (polypok, adenomák), nemritkán véletlenszerűen fedezik fel. Gyakran elegendő a betegek rendszeres ellenőrzése. Azonban a nagyobb méretű, vagy a fokozatosan növekvő elváltozások mögött nem lehet egyértelműen kizárni a malignitást. Ilyen esetben csak a műtéti preparátum alapos szövettani vizsgálata az egyetlen megbízható módszer. A malignus folyamatok, ha már tüneteket okoznak, radikálisan alig gyógyíthatók. A műtétek utáni ötéves túlélés 25% körül van, de az adatok a betegcsoportok heterogenitása miatt eltérnek. A fő hangsúly a megelőzés, a precancerosus állapotok kiszűrése és azok gondos követése. Az emésztőszervi daganatok közül Európában és Amerikában az ötödik helyet foglalják el, azonban egyes országokban (Chile, Izrael) magasabb az előfordulás. Rizikótényező a krónikus, calculosus cholecystitis (3 cm-nél nagyobb kővel, főként a porcelán epehólyag), az 1 cm-nél nagyobb epehólyagpolypok, epeúti kövesség, tágulatok (Caroli syndroma), vastagbél polyposis, colitis ulcerosa és kémiai carcinogének. A tumorgenetikai kutatások igazolták egyes onkogének aktiválódását és a különböző génmutációkat. A diagnosztikus algoritmus egyértelműen kidolgozott: a rutin és kiegészítő speciális laborvizsgálatok, a hagyományos (esetleg Doppler- háromdimenziós) ultrahangvizsgálat során felvetődő diagnózist a spirál-CT, vagy cholangio-MR (MRCP), az endosonographia megerősítheti, ezt követi a palliatív endoszkópos terápia, vagy a műtét, amely sokszor szintén csak palliatív kezelés. Resecabilis tumorok esetén az ötéves túlélés jó lehet, ám a műtéti statisztikák eltérőek. A progrediáló, halálhoz vezető icterus palliatív kezelésében előtérbe kerülnek az endoscoposan behelyezhető epeúti műanyag, vagy öntáguló fémstentek. E kórképek diagnosztizálása és kezelése igen nehéz feladat, centrumokban való ellátást igényel. A távoli eredmények egyenlőre nem bíztatóak.