A gyermekrehabilitáció igen sajátságos szakmai terület, viszonylag kevés, de nagy fajlagos költségigényű fekvőbeteg-ellátó kapacitást igényel, amely természeténél fogva intenzív osztályos "szomszédság" esetén tudja feladatát kellő hatásossággal ellátni. A tevékenység 90-95%-ban lakóközösségi szinten zajlik, gyakorta bekapcsolódnak civil szervezetek is az ellátásba, amelyek eredményes működéséhez szükséges az, hogy a regionális központok koordináló, szakmai felügyelő és képző szerepe kellően érvényesüljön. A gyermekek ellátásából a "rehabilitációra szoruló szülő" nem mellőzhető, a speciális kettős szerep betöltéséhez a szülőknek nagy segítségre van szüksége a szakszemélyzet részéről ahhoz, hogy a gyermekek kezelésében segítő partnerként részt tudjanak venni. A gyermekrehabilitáció finanszírozásában a megszokottól eltérő szempontokat is célszerű figyelembe venni, a jelenlegi rendszerhez képest gyökeres változtatás szükséges. Teljes paradigmaváltás kell annak megértéséhez, hogy a gyermek nem kis felnőtt, aki kisebb költséggel gyógyítható, hanem nagyobb ápolási igénye miatt nagyobb költségráfordítást igénylő biztosított, akinek ellátásába a szülő jelenléte, tevékenysége és a szülővel való foglalkozás, valamint ennek finanszírozása is beletartozik.