Armand Trousseau 1865-ben közölt első megfigyelése óta nyilvánvaló, hogy a vénás thromboembolia (VTE) és a rosszindulatú daganatok között összefüggés van. Erre az összefüggésre mutatnak rá az újabb tanulmányok is, melyekből már az is egyértelmű, hogy a két kórállapot együttes fennállása a beteg rosszabb életkilátásait jelenti, ugyanis nemcsak az igaz, hogy a tumoros betegeknél gyakoribb a VTE, mint a nem tumoros populációban, de sajnos az is egyértelműen állítható, hogy a tumoros betegeknél a VTE lefolyása súlyosabb, és gyakoribbak a visszaesések. A helyzetet tovább rontja az is, hogy maguk a tumor kezelésére alkalmazott eljárások (műtét, kemo- és radioterápia, tamoxifen, centrális vénás katéter) is fokozzák a vénás thrombózis rizikóját. Amerikában és Európában is általánosan elfogadott (és természetesen a magyar ajánlások is ezen alapulnak) a sebészeti betegek rizikó szerinti csoportosítása, mely figyelembe veszi a beteg és a beavatkozás jellemzőit is. Az ajánlások abban is megegyeznek, hogy a közepes, illetve ennél magasabb rizikó esetén farmakológiai profilaxis szükséges, melyek közül az alacsony molekulasúlyú heparinokat vagy a heparint alkalmazzák a leggyakrabban, rizikótól függő adagolásban. A profilaxis adagján kívül a tartama is változik a beteg rizikója szerint. Az American College of Chest Physicians (ACCP) VII. konferenciáján elfogadott ajánlás szerint a tumoros betegeket az aktuális rizikócsoportjuknak megfelelő thrombózisprofilaxisban kell részesíteni, függetlenül attól, hogy sebészeti vagy belgyógyászati kezelésben részesülnek-e. Egy placebo-kontrollált összehasonlító vizsgálat szerint operált daganatos betegeken a kiterjesztett profilaxis végére a vénás thromboemboliáknál 60%-os rizikócsökkenést lehetett elérni, és ez még 3 hónap után is fennállt. A profilaxisra alkalmazott készítmény ugyanakkor nem növelte szignifikánsan a vérzéses szövődmények számát. Az újabb ajánlások (l. pl.) már a 4 hetes időtartamot is javasolják tumoros betegeknél.