Célkitűzés: Hat betegük kórtörténetének elemzése alapján a szerzők azt vizsgálták, hogy milyen nehézségei vannak a helyes diagnózis felállításának. Betegek és metodika: A PTE OEC ÁOK Gyermekklinikáján 1997-2003 között eltelt időben hat OO-val kezelt beteg anyagát tekintették át. Elemezték az anamnézist, a panaszok, a csontelváltozások jellegét, a képalkotó eljárásokkal elért eredményeket, valamint a helyes diagnózis felállításáig eltelt időt. Nem foglalkoztak részletesen a fizikális vizsgálattal és a terápiával. Eredmények: A hat beteg átlagéletkora 10,3 év, a legfiatalabb 4 éves, a legidősebb 15 éves volt. Az anamnézis elemzéséből kiderült, hogy a hat beteg közül csak háromnál szerepelt az anamnézisben az éjszakai fájdalom, amit egyes szerzők jellemzőnek tekintenek. A panaszok kezdete óta eltelt legrövidebb idő egy, a leghosszabb 18 hónap volt. A hat beteg közül háromnál telt el nagyon hosszú idő a diagnózis felállításáig, másfél évig kellett orvostól orvosig vándorolniuk, közben eredménytelen gyógykezelést kaptak. A szerzők megállapították, hogy a betegek felében a fájdalom helye nem egyezett meg a góc helyével. Megbeszélés: Az irodalom fontos differenciáldiagnosztikai tényezőként tartja számon az éjszakai fájdalmat. Ez a vizsgált betegekben nem volt jellemző. A diagnózis felállításáig hosszú idő telik el. Ezt a szerzők egy része a kórforma atípusos megjelenésével magyarázza. A betegek között egy ilyen fordult elő. A csontszcintigráfia az OO diagnosztikájában a legfontosabb eszköz, mert az egész csontrendszert ábrázolja, és emiatt felderítésre kerülnek azok az esetek is, amelyekben a góc helye nem egyezik meg a fájdalom helyével. Következtetések: 1. A fájdalom nem mindig éjszaka jelentkezik. 2. Nem mindig egyezik meg a fájdalom helye a góc helyével. 3. A csontszcintigráfia a legértékesebb diagnosztikai módszer az OO helyének meghatározására. 4. A radiológusok nem mindig ismerik fel az OO képalkotó jeleit.