A rheumatoid arthritis az ízületek destrukciójához vezető, ismeretlen eredetű gyulladásos betegség, mely a betegek fő panaszán, a fájdalmon túl a munka-, sőt önellátásra való képesség elvesztését, súlyosabb esetben az élettartam megrövidülését eredményezi. A jelenlegi terápiás lehetőségekkel a kórkép teljes gyógyulása ugyan általában nem érhető el, de a betegek panaszai enyhíthetők, a progresszió lassítható. A kezelés eredményesebb a folyamat kezdeti stádiumában, a korai diagnózist nehezíti azonban a betegség lappangó kezdete és diagnosztikus módszereink korlátozott érzékenysége. A betegek panaszai nem szteroid gyulladásgátlókkal és átmeneti glükokortikoid kezeléssel enyhíthetők, a krónikus glükokortikoid adás kockázatai viszont már jelentősek. A betegség progressziójának lassítására az ún. bázisterápiás gyógyszerek szolgálnak. Ezek sorából hatékonyságát és tolerálhatóságát tekintve kiemelkedik a methotrexat. Miután az ízületi károsodás a gyulladásos aktivitás következménye, a gyógyszeres kezelés intenzitását ehhez kell igazítani, a monitorozás ajánlott eszköze a több klinikai paraméterből számolt aktivitási index. A kívánt cél eléréséhez szükség szerint emelni kell a bázisterápiás gyógyszer adagját, más készítményre lehet áttérni, kombinált kezelés alkalmazható és/vagy kis dózisú glükokortikoid is adandó. Refrakter esetben ma már lehetőség van ún. biológiai terápiával a rheumatoid arthritis patomechanizmusában kulcsszerepet játszó proinflammatoricus citokinek hatásának közömbösítésére is. Amennyiben csak egy-egy ízület synovitise uralja a klinikai képet, intraarticularis depó glükokortikoid injekció adható, ha a hatás csupán átmeneti, synovectomia végezhető. Az ízületi destrukciók gyógytornával, segédeszközökkel, végső soron pedig műtétekkel korrigálhatók.