A privatizáció az egészségügyi ellátórendszer 1989-ben kezdődött átalakulásának egyik meghatározó és egyben ellentmondásos folyamata. Először - csak a működtetés és nem a tulajdon tekintetében - az alapellátáson belül a háziorvoslásban kezdődött a magánosítás, 1992-ben, majd 1995-től a fogorvoslásban és a foglalkozás-egészségügyben. Jóllehet, a működtetés magánosítását a tervezők a finanszírozási válságból kivezető útként kezelték, a fogorvosi ellátás területén még kevésbé felelt meg az elvárásoknak, mint a háziorvoslásban. Ennek egyik oka az ellátóhálózat struktúrájában keresendő. Szakellátás esetében, illetve a felsőoktatásban ez a megoldás eleve nem lehetséges. A kérdés csupán az, hogy az alapellátás az adott pénzügyi szerkezetben hogyan tesz eleget funkciójának és ezen belül is a fogorvoslásban igen fajsúlyos prevenciós ellátásnak. Önmagában a működtetés magánosítása nem oldotta meg a primer prevenciós ellátás öröklött problémáit, nem eredményezett javulást a morbiditási mutatókban, a technikai feltételekben és a finanszírozásban. A tanulmány az ellátás struktúrájának és a működtetés munkaszervezési formájának vizsgálatán keresztül próbál választ keresni a prevenciós tevékenységre, valamint az ezen keresztül megvalósuló egészségiállapot-változásra.