A 60-as évek derekán figyeltek fel a tumorsejtek azon tulajdonságára, hogy egyidejűleg többféle, eltérő kémiai szerkezetű kemoterápiás szerre rezisztensek lehetnek, ezért a jelenséget többszörös gyógyszer-rezisztenciának nevezték el (MDR). Azóta számos in vitro és in vivo vizsgálat bizonyította, hogy a mechanizmus hátterében a sejtmembrán transzportfehérjéi állnak. A 90-es évek egyre intenzívebb gyógyszer-rezisztencia kutatásai révén számos, az MDR-rel kapcsolatos biokémiai mechanizmusra derült fény. Napjainkra a többszörös gyógyszer-rezisztencia jelentősége az orvostudomány különböző területein ismert. Így a hematológiai kórképek és szolid szerv daganatok kemoterápiás kezelése, valamint a transzplantáción átesett betegek immunszuppresszáns terápiája során sok esetben merül fel a gyógyszer-rezisztencia problematikája; s bár sokan a legkülönbözőbb aspektusokból kutatják a témát, számos kérdés még megválaszolatlan. A dolgozatban a többszörös gyógyszer-rezisztencia diagnosztikájának különböző lehetőségei és alkalmazási területei kerülnek bemutatásra. Az mdr-1 gén polimorfizmusának ismeretében, valamint a génexpresszió intenzitásának folyamatos nyomon követése által előre jelezhető a közeljövőben fellépő, az alkalmazott terápiával szembeni rezisztencia. A DNS- és RNS-szintű vizsgálatok mellett nagy jelentőségűek a P-glikoprotein sejtfelszíni jelenlétének kimutatására és a transzportfehérjék funkcionális vizsgálatára irányuló metodikák is. Az ismertetett diagnosztikai módszerek fontossága és információs értéke bár vitathatatlan, mára még nem alakult ki egyértelmű megállapodás az MDR laboratóriumi diagnosztikájában.