Célkitűzés, kérdésfelvetés: a sarcoidosis sokrétű lefolyásából, spontán gyógyulási hajlamából és az inhomogén betegcsoportokból adódóan nehezen összevethető tanulmányok sok kérdést hagytak tisztázatlanul. Ma is nyitott kérdés, hogy a szisztémás kortikoszteroid-kezelés rövid idejű előnyei mellett miként hat a hosszú távú eredményekre. Betegek és módszerek: a szerző 1970 és 2000 között gondozott és követett 357, sarcoidosisos betegének késői gyógyulási eredményeit 2003-ban retrospektíven értékelte. Eredmények: I. stádiumban 82,9%-ban (gyakran spontán), II. stádiumban 83,3%-ban (gyakran terápia hatására), III. stádiumban 50%-ban a folyamat remisszióba került. A betegség IV. stádiuma irreverzibilis tüdőfibrosissal 20 betegnél (5,6%) fejlődött ki. Négy betegnél (1,1%) a sarcoidosis direkt halálok volt. 65 esetben (18,2%) lépett fel recidíva, 34 esetben (9,5%) a betegség krónikussá vált és évtizedeken keresztül szteroidkezelést igényelt. Míg I. stádiumban a késői légzésfunkció nem mutatott eltérést a kezelt és nem kezelt betegek között, addig a II.- III. stádiumú betegcsoportban 12-15%-kal jobb eredményt adott a szteroiddal kezeltek javára. A FEV1 150 ml-t, az FVC 250 ml-t meghaladóan javult. Következtetés: A légzésfunkció és a CO diffúziós kapacitás folyamatos monitorozása elengedhetetlen a gondozás folyamán. A krónikus, szteroiddependens formákban a terápia elhagyása nagyobb veszélyt jelent a betegre, mint a kezelés kapcsán fellépő mellékhatások. A kezelés időpontjának halasztása életet veszélyeztető szövődményeket eredményezhet.