Az 1990-es évek jelentős orvosi bevándorlása ellenére az alapellátásban dolgozó háziorvosok és házi gyermekorvosok túlnyomó többsége hazai egyetemen szerezte diplomáját. Eddig sajnos nem készült olyan tanulmány, amely az alapellátásban számszerűen elemezte volna területi elhelyezkedésük mintázatát, jóllehet ennek a negatív lenyomata mutatja meg azokat a helyeket, amelyekre a mindenkori bevándorlók érkezhetnek. Jelen tanulmány annak keresztmetszeti vizsgálatnak az eredményeit közli, amelynek adatfelvétele a MOK elektronikus adattárában történt, 2004. decemberében. Részletes elemzés alapján az 5033 háziorvos (felnőtt + vegyes praxis) közül a hazaiak aránya 91,8%, az 1569 házi gyermekorvos közül 91,0% volt. Ezek az orvosok jellemzően abban a szűkebb térségben (fővárosban, illetve több megyéből álló régióban) dolgoznak ahol a diplomájukat szerezték, de egy-egy adott területen belül is kimutatható a gazdaságilag kevésbé fejlett térségek elkerülése. A fenti időpontban összesen 2816 külföldinek minősülő orvos közül 555 (19,7%) dolgozott a háziorvosi ellátásban, 443 fő (15,7%) fogorvosként, a további 1818 orvos (64,6%) a szakellátásban helyezkedett el. Mint a bevándorlók általában a háziorvosi praxisokat keresők is helyzeti hátrányban vannak a hazaiakkal szemben, így csak az általuk kevésbé kedvelt helyeket foglalhatják el. Ezek területileg az ország észak-keleti részében találhatók. Másfelől a döntően Romániából és Ukrajnából érkezett magyar nemzetiségű bevándorlók szülőföldjük közelségének megtartása végett éppen ezt a térséget részesítették előnyben. Az adatok alapján megállapítható, hogy a hazai orvosok és a bevándorlók magatartásának szerencsés együtthatása következtében a két csoport területi elhelyezkedési mintái eddig a hazai alapellátás előnyére egészítették ki egymást.