A krónikus szívelégtelenség kezelésének minden eredménye ellenére, az öt évvel ezelőtt diagnosztizált ezen betegségtípusban szenvedő betegek fele már nem él. Kísérletes és klinikai vizsgálatok bebizonyították, hogy ? bizonyos kórélettani esetekben ? a szív aldoszteront állít elő, és ez a lokális aldoszteron kiválasztás megnövekedett kollagénképződésben a kamrai remodelling előidézésében nyilvánul meg. Az aldoszteronblokád hatásosnak bizonyult mind a teljes mortalitás, mind a kórházi kezelések gyakoriságának csökkentésében balkamra-diszfunkció esetén akár szívelégtelenségben szenvedők (a RALES vizsgálat spironolactonnal) csoportjában, akár myocardialis infarctus után (EPHESUS vizsgálat eplerenonnal). A vizsgálatok azt is bizonyították, hogy a mineralokortikoidreceptor-aktiváció jelentős marad annak ellenére, hogy angiotenzinkonvertáló enzimblokkolót, angiotenzinreceptor-blokkolót, vagy béta-receptor-blokkolót alkalmaznak. A krónikus szívelégtelenség kezelésének ACC/AHA ajánlásában (csakúgy, mint az európaiban és a hazaiban) a spironolactont a krónikus szívelégtelenség C stádiumában, IIa osztályú ajánlással, B evidenciaszinttel javasolják. Az eplerenon (Egyesült Államok: Inspra) engedélyezett postinfarctusos, krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegek ? ha az ejekciós frakció 40% alatti ? terápiájára. A spironolactonnal összehasonlítva, az eplerenon esetében kevesebb a gynaecomastia és egyéb, a szexuális hormonokkal összefüggő (mellfájdalom, menstruációs zavarok) mellékhatás. A spironolacton alkalmazása tilos 220 mmol/l kreatininszint felett. Minden ajánlás ellenére a spironolaktont széles körben alkalmazzák anélkül, hogy a helyes betegségbesorolás vagy az ejekciós frakció meghatározása megtörténne, nem történik meg az ACE-gátló és béta-receptor-blokkoló kezelés optimalizálása.