A testtudat és a testséma eltérésének jól ismert példája az amputáltok által tapasztalt fantomjelenség, amikor o páciens az elvesztett végtagját meglévőnek érzi. A vonatkozó szakirodalom alapján a szerző áttekinti a fantomjelenség megnyilvánulási formáit. Összefoglalja a jelenség magyarázatára irányuló elméleteket o kezdetektől napjainkig, és ismerteti azokat a szomatoszenzoros ingereket, amelyek a fantomérzetek szerveződésében részt vesznek.A fantomjelenség leggyakoribb megnyilvánulási formája a fájdalom, emellett vegetatív érzetek és a testrész fizikai jellemzőire vonatkozó érzetek - mint a teleszkópjelenség és a mozgás - is jelentkezhetnek. A jelenség intenzívebben van jelen a gazdagobb beidegzéssel rendelkező testrészeken. Míg egyes tünetek előtérbe kerülnek, addig mások egyáltalán nem jelentkeznek.Az orvosokat és a filozófusokat a XVI. századtól kezdte érdekelni a téma. A többség pszichológiai jelenségnek tekintette, a betegek pedig nem mertek beszélni róla, mert féltek, hogy megkérdőjelezik mentális épségüket. A századfordulót követően a neurológusok tudományos módszerekkel foglalkoztak o problémával. Mind o perifériás, mind a centrális eredet mellett találtak bizonyítékokat. A ma elfogadott teória Melczok neuromátrix-teóriája, amely szerint a fantomjelenség centrális eredetű.A fantomvégtag érzékelésében vizuális és szenzomotoros ingerek egyaránt szerepet játszanak. Egyes kutatók szerint a vizuális ingerek keltik a legintenzívebb fantomérzeteket, míg mások szerint az úl testséma szerveződésében a proprioceptív ingerek oz elsődlegesek, amelyek az amputáció óta eltelt idő növekedésével egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert. A vestibularis ingerek is kiválthatják o jelenséget. Mindezek mellett pszichológiai tényezők is - mint a végtag elvesztését feldolgozó stratégiák eredményessége - befolyósolók lehetnek.