A rendszerváltozás óta minden kormány szorgalmazta az egészségügyi reformot; közben a szektor válságos helyzete nemhogy megszűnt volna, a nehézségek inkább fokozódtak. A reformtervezetek átfogó jellege minden esetben hiányzott, többsége nem az egész egészségügyi ellátás rendszerének egészével, hanem csupán egy-egy részterületével foglalkozott (irányított betegellátás, sürgősségi ellátás, kórházi betegszámla-készítés stb.) A korábbi reformelképzelések előszeretettel hivatkoztak arra, hogy az egészségügyi ellátás jelenlegi struktúrája elavult, de arra nem tértek ki, hogy a struktúra hol és milyen mértékben avult el, és hol szorul változtatásra? Más reform-elképzelés (pl. "Ellátás-szervezői törvénytervezet") pedig nem vette figyelembe azt a nem elhanyagolható tényt, hogy a magyar egészségügy egy meghatározott struktúrában és folyamatosai működik, az ellátásszervezői törvénytervezet pedig egy eddig teljesen ismeretlen - és csak vázlatosan elővezetett - struktúrát vizionált. Gyakran felbukkan az a "reform"- elképzelés, amely a privatizációt jelöli meg a magyar egészségügy reformja kulcskérdésének.