A tanulmány az  Antonovsky-féle szalutogenetikus paradigma néhány aspektusát tárgyalja. Így azt a sajátosságát, hogy rendszerelméleti mélységben "mögé kérdez" a patogenetikus orientációban magától értetődőként kezelt egészségi dinamikának, rámutatva arra, hogy az entropikus irányú kopás és bomlás alaptendenciájában tartalmas "csodaként" derítendő fel a rendezettséget tartó, illetve emelő "negentropikus nyíl" hatása. Felidézi Antonovskynak azokat a példáit, amelyek illusztrálják, hogy az egészségdinamika titkát firtató kérdésfeltevés a hagyományos szemléletben szervezett kísérletek eredményeinek figyelmen kívül hagyott elemeiből is ki tudja olvasni az olyan adaptív tényezők jelenlétét, amik a szervezetet érő stresszorok támadására aktivizálódtak (erre utal a címben a "visszacsapás rugóhatása "). Ezt a modellszerkezetet a tanulmány párhuzamba állítja a Liddell Hart-féle stratégiatanban kodifikált ama törvényszerűséggel, miszerint a támadás minden olyan esetben jelentősen megerősíti, rendezettebbé és keményebbé teszi a védelmet (sőt hozzásegíti épp e "visszacsapás rugóhatására" való felkészüléshez), amikor a támadó félnek csellel, bekerítéssel vagy abszolút túlerővel nem sikerül összezavarni és egyensúlyából kidönteni a védelem vezérlő agyközpontját. A tanulmány szerzője tehát szoros megfelelést mutat ki az Antonovsky elméletében a szalutogenezis lényegi magvát képező "Sense of Coherence" (SOC) és a Liddell Hart elméletében a támadás nyomán egyensúlyát megőrizni és így erőit összevonni képes védelmi vezérkar "potenciálódása" között. Ilyen értelemben fogadja el a "stresszor rehabilitációjának" Antonovsky által kreált meglehetősen szokatlan fogalmát.