Bevezetés: A krónikus légzőszervi kórképekre jellemző a változó ütemű progresszió, ezért a légzésrehabilitációt egy tervszerűen programozott, ciklikus tevékenységként kell értelmezni. Cél: Egy légzésrehabilitációs specifikumokhoz adaptált, funkcionális állapotfelmérő skála bemutatása és kritikai értékelése a rendelkezésre álló adatok alapján. Anyag és módszer: A vizsgálatban 154 fő (62,1 +-8,64 év, 113 nő) krónikus légzőszervi beteg vett részt. A betegvizsgálat során meghatároztuk a testtömeg-indexet, megbecsültük az állóképességet akaratlagos apnoe idő és 6 perces járásteszttel. A funkcionális állapotot a miskolci Légzésrehabilitációs Osztály nem standardizált állapotfelmérő skálája segítségével, a pulmonális állapotot a "referenciaérték százalékában megadott erőltetett kilégzési térfogat az első másodpercben" értékkel határoztuk meg. Vizsgáltuk a kardiális társbetegségek meglétét. Eredmények: Azok a betegek, akiknek a programjában a lillafüredi szpeleoterápia is szerepelt szignifikáns különbséget mutattak azoktól a betegektől akik esetében ez kontraindikált volt (életkor p=0,034; apnoe idő p=0,038; járástávolság p<0,001; kardiológiai társbetegség gyakorisága p=0,007; légzésfunkció p=0,008). A vizsgálati személyek 40%-át az asthmás betegek körében tapasztalt pulmonális és funkcionális súlyossági azonosság jellemezte, a további 25%-ot azok a COPD-s betegek alkották, akiknél a pulmonális súlyossági dominancia volt a jellemző. Megbeszélés: A funkcionális súlyosság mértéke meghatározza azt, hogy milyen módszereket alkalmazunk a miskolci légzés-rehabilitációs programban. Vizsgálataink és elemzéseink folytatása nyomán azt reméljük, hogy széles adatbázis birtokában ki-dolgozhatóvá válik a jövőben az a megbízható, szpeleoterápiához adaptált funkcionális mérőskála, mely alkalmas prognosztikus faktorok mérésére a sikeres és eredményes rehabilitáció érdekében.  Kulcsszavak: légzésrehabilitáció, COPD, asthma bronchiale, szpeleoterápia, funkcionális állapot, pulmonális állapot