A hazai, hivatalos elképzelések a szegénység problémáját elsősorban a munkaalapú társadalom keretén belül kívánják megoldani. Feltételezésünk szerint ugyanakkor, egy átlagos gazdasági időszakban, a munkaképes és motivált emberek körében más szemléletmód lenne szükséges. Régi igazság, hogy az alacsonyabb végzettségű embereknek a megélhetésért többet kell dolgozniuk. Ezért gyakran nem marad idejük az önfejlesztésre és azoknak a támogató kapcsolatoknak a kiépítésére és fenntartására, amelyek egy egzisztenciális nehézség esetén megtartanák őket a társadalmon belül. Így, munkájuk elvesztése esetén könnyen a társadalom peremére sodródnak, hajléktalanná, áldozattá válnak vagy kriminalizálódnak. Egyetértünk azzal, hogy a lakhatási problémát nem a munka, hanem a lakás oldja meg. Az önfejlesztésre, a megtartó, támogató társadalmi kapcsolatok építésére pedig az a szabadidő ad megoldást, ami a megélhetés biztosítása érdekében túlmunkára kényszerülő rétegek számára nem elérhető. Szükségesnek tartjuk ezért a veszélyeztetett rétegek számára olyan programok biztosítását, amelyek kiegészítő támogatás biztosításával teszik elérhetővé ezt a szabadidőt. Tanulmányunk, egy pilot program elemzésén keresztül, azt a kérdést vizsgálja, hogy milyen keretek között, mi lehet a szerepe a feltétel nélküli alapjövedelemnek egy, a szegénység kezelését célzó programban.  Kulcsszavak: társadalmi jólét, hajléktalanság, roma származású emberek, feltétel nélküli alapjövedelem, komplex integrációs program