A népesség öregedése globális trenddé válik az elkövetkező évtizedekben, ami a 65 év feletti populáció számának meredek emelkedéséhez vezet. A daganatos betegségek egyik legfőbb rizikófaktora maga az öregedés, az elkövetkező húsz évben a 65 év feletti daganatos betegek száma várhatóan megduplázódik világszerte. A korszerű onkológiai kezelések palettájának kiszélesedése gyakran lehetővé teszi a gyógyulást vagy a hosszútávú túlélést. Kulcskérdés, hogy az idős daganatos betegek kezelési stratégiája ne kizárólag a tumor biológiai tulajdonságaihoz igazodjon, hanem vegye figyelembe a beteg biológiai korát, társbetegségeit, preferenciáit és aktívan vonja be a beteget a terápiás döntéshozatali folyamatba. Ebben segít az onkogeriátria, egy viszonylag új, dinamikusan fejlődő irányzat az onkológián belül, amelynek azonban a széleskörű implementációja a napi klinikai gyakorlatban számos akadályba ütközik; a beteg-központú szemlélet hiánya, korlátozott anyagi és humán erőforrások, valamint a célzott klinikai vizsgálatok majdnem totális hiánya az idős populáció körében továbbra is hátráltató tényező. A szerző rövid áttekintést ad arról, hogy miért érdemel kiemelt figyelmet az onkogeriátria: ismerteti az öregedés hatását a demográfiai megoszlásra és ennek onkológiai vonatkozásaira. Hangsúlyozza a geriátriai szűrés és a komprehenzív geriátriai állapotfelmérés előnyeit és az onkológiai betegellátásban. Beszámol a COVID-19 pandémia kihívásairól az idős daganatos betegek ellátásában, az ezzel kapcsolatos eddigi tapasztalatokról és szakmai ajánlásokról. Végül igen rövid áttekintést ad az aktuális kutatási területekről.