Az áttekintő írás a magyar kognitív pszichológia és kognitív tudomány utóbbi 30 évét mutatja be. Intézményesen sokat jelentett a ?90-es években a Soros Alapítvány támogatása az egyetemi kognitív programokban, melynek egyik következménye, hogy ma Budapesten három kognitív tanszék működik. Az intézményes fejlődés második oldala a sok szakmát érintő konferenciák (MAKOG) sorozata és a bekapcsolódás a nemzetközi kognitív oktatási programokba. Tudományos tartalmában a magyar kognitív kutatás is elmozdult a lehorgonyzatlan tiszta kognitív modellektől az idegrendszeri, fejlődési, szociális és evolúciós értelmezés irányába, részben hazai hagyományokat is folytatva. Fontosabb sikeres területei az észlelés, elsősorban a látás és hallás fejlődésének vizsgálata (Kovács, Winkler), az emlékezeti gátlás és az implicit emlékezeti rendszerek neuropszichológiai értelmezése (Racsmány, Németh), a pszicholingvisztikában a magyar mondatszerkezet és az alaktan megértési modellekbe illesztése (Pléh, Lukács, Gergely), a magyar téri nyelv fejlődési és patológiás jellemzése (Pléh, Lukács), a képes beszéd elemzése pszichopatológiai folyamatokban (Schnell), és a metaforikusság és gyakoriság neuropszichológiai szétválasztása (Forgács). A fejlődési pszicholingvisztika legfontosabb eredményei a korai tudatelmélet nyelvelsajátítási szerepével kapcsolatosak (Kovács, Téglás, Király, Forgács). Tisztázták azt is, hogy a nyelvi fejlődés zavarai Williams-szindrómában és az ún. specifi kus nyelvi zavarban (Lukács, Racsmány, Ladányi) a munkaemlékezeti rendszer moduláló szerepével, illetve általános tanulási zavarokkal kapcsolatosak, különös tekintettel a procedurális rendszerek zavaraira ( Lukács, Racsmány, Ladányi). Az utóbbi érintettségét számos neurológiai nyelvi zavarban is kimutatták (Janacsek, Németh, Lukács).  Kulcsszavak: magyar kognitív pszichológia, interpretált megismerés, mondatmegértés, procedurális tanulás, munkamemória