A bortezomib-thalidomid-dexametazon- (VTD-) alapú rezsim az egyik leggyakrabban alkalmazott kemoterápiás protokoll a myeloma multiplex első vonalbeli kezelésében Magyarországon. A válaszarány jelentős, de előfordulnak refrakter esetek is. Sokszor ekkor is hatásosak lehetnek az új, de jelentős költségű másodvonalbeli szerek, ezért a VTD-refrakteritás mihamarabbi felismerése fontos feladat. Nem ismert, hogy mely esetekben számíthatunk VTD-terápiára elégtelen válaszra. Ennek vizsgálatára 16, a Dél-pesti Centrum Kórházban és a Semmelweis Egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinikáján 2009 és 2019 között kezelt VTD-refrakter beteg adatait elemeztük retrospektíven. Meglepő módon a refrakter betegek többsége nem rendelkezett az ismert kedvezőtlen prognosztikai faktorokkal. A szérum ?2-mikroglobulin-, albumin-, LDH-szintekben a kiugró eltérések nem voltak jellemzőek, továbbá csak két esetben találtunk magas kockázattal járó citogenetikai (del(17p), illetve t(4;14)) elváltozást. A másodvonalbeli kezelésig medián 89 nap telt el, és amennyiben lehetséges volt, a terápia során törekedtünk autológ őssejt-transzplantáció végzésére. A másodvonalbeli kezelésre a betegek többsége már jól reagált, 16-ból 10 esetben nagyon jó részleges válasz vagy komplett remisszió lépett fel. A VTD-refrakter betegek medián túlélése 47 hónap volt, ami összevethető a nem VTD-refrakterek túlélési adataival. Következtetésként elmondható, hogy az eddig használt prognosztikai faktorok nem alkalmasak a VTD-refrakteritás előrejelzésére myeloma multiplexben. Az adatok felhívják a figyelmet új markerek szükségességére, melyek segítségével korábban juthatna ez a betegpopuláció hatékony terápiához, valamint a kezelés során végzett szoros kontroll fontosságára, hogy mielőbb felismerjük a terápiaváltás szükségességét.  Kulcsszavak: myeloma multiplex, bortezomib, thalidomid, dexametazon, refrakter