Szakmai körökben szinte mindenkinek természetes az, ami pár évtizede még elképzelhetetlennek tűnt: egy organikus környezetbe (csont) behelyezett anorganikus anyag (titán) integrálódik, és tartós pillére lehet a fogpótlásnak. Magát a csontintegrációt, amely az implantátum és a csont közötti szerkezeti és funkcionális kapcsolatot jelenti, a hatvanas évek végén fedezték fel és írták le. Ez jelenti a fogászati implantológia alapját. Ekkor fogalmazták meg azokat a feltételeket is, amelyek a csontintegráció pozitív vagy negatív lefolyását befolyásolják. Ezek a kérdések az alapkutatások részét képezik, éppen ezért a mindennapi klinikai gyakorlatban csak felszínesen kerülnek szóba. Az implantátum anyagi, formai jellemzői és felülete egyaránt hozzájárul a sikerességhez, amennyiben jól tervezünk és a megfelelő sebészi technikát alkalmazzuk. Célunk, hogy ismertessük az elmúlt évtizedekben végbement olyan változásokat, melyek az implantátumok egyre tökéletesebb integrációját és klinikai sikerességét eredményezték.  Kulcsszavak: implantátumok, osseointegratio, felületkezelés