A pszichoterápia művelése nagyfokú önállóságot és belső biztonságot követel gyakorlójától. Pácienseinkkel intim elszigeteltségben dolgozunk, és a terápiás helyzet sajátossága megköveteli tőlünk, hogy előre nem látható, spontán, személyre szabott módon alkalmazzuk mindazt, amit a formális képzések során elsajátítottunk. Bár a pszichoterápiák hatékonyságával kapcsolatban a kutatatási eredmények ellentmondásosak, abban meglehetősen stabil konszenzus uralkodik, hogy a terápiás szövetség szilárdsága módszertől függetlenül bejósolja a terápia hatékonyságát. Írásomban pszichoanalitikus megközelítéssel vizsgálom a pszichoterapeuta terápiás attitűdjének azon elemeit, amelyek - véleményem szerint - meghatározónak tűnnek a terápiás szövetség kialakítására, fenntartására és elmélyítésére. Ezek után azokat a terapeuta személyiségéből fakadó belső és a szakmai közeg hatásából származó, külső tényezőket tekintem át, amelyek a pszichoterapeutává válás folyamatában, illetve a pszichoterapeuta szakmai karrierje során meghatározzák a terápiás szövetség kialakítására, fenntartására és elmélyítésére alkalmassá tevő készségek fejlődését. Végül néhány olyan, a pszichoterápiás képzésekben és szakmai életben felmerülő tényezőt vizsgálok, amelyek - véleményem szerint - károsan befolyásolhatják ezeket a készségeket. Bár az elemzés során pszichoanalitikus elméleteket használok, hangsúlyozni szeretném, hogy írásomban nem specifikusan a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület képzésének és működésének problematikus elemeit vizsgálom, hanem általánosságban a magyar pszichoterápiás képzés és szakmai élet általam megismert részeiben - a klinikai pszichológiai, pszichoterápiás és módszerspecifikus képzéseken és szakmai fórumokon - tapasztalható problémákról írok.  Kulcsszavak: terápiás szövetség, a pszichoterapeuta személyisége, pszichoterápiás képzés, pszichoterápiás szakmai élet