Több rizikótényező közül a dyslipidaemia az egyik legfontosabb oka a kardiovaszkuláris betegségeknek. Bővülő terápiás lehetőségek és gyakorlati munkánkat segítő ajánlások ellenére nap mint nap új kihívások elé kerülünk, hogy elérjük a kívánt célértékeket. Saját gondozottjainkból 186 nagy és igen nagy kardiovaszkuláris kockázatú beteg 2018-as adatait retrospektíven elemeztük és hasonlítottuk össze társbetegségek, lipidprofil és alkalmazott terápia szerint. Betegeink 43%-a cukorbeteg, 64%-a koronáriabeteg, 32%-a dohányos volt, akiknél a nemdohányosokhoz képest magasabb, átlagosan 5,34+-1,61 mmol/l összkoleszterint és 3,49+-1,17 mmol/l LDL-C-értéket észleltünk. Lipidprofil szempontjából a legnagyobb kardiovaszkuláris rizikónak kitett csoport az 50 és 59 év közöttiek adódtak, mivel itt az átlaghoz képest jelentősen magasabb összkoleszterin 5,82+-1,36 mmol/l és LDL-C 3,81+-1,03 mmol/l értéket láttunk. Betegcsoportunkon összevetettük a non-HDL-C és LDL-C viszonyát, amely alapján felmerült, hogy az igen nagy kockázatú betegek esetében az ajánlásokban szereplő 2,6 mmol/l alatti non-HDL-C-érték, nem minden esetben jelenti, hogy az LDL-C is célértéken van. Látottak alapján a nagy és igen nagy kardiovaszkuláris csoportban fokozottabban kell törekednünk az LDL-C-célérték elérésére, illetve igen nagy kockázatú betegeknél ne érjük be az alapellátásból hozott laborleleten látott 2,6 mmol/l alatti non-HDL-C-értékkel. Gondozott betegeinknél fontos a rendszeres kontroll, amely során aktuális lipidértékek szerint a statinterápiát módosítjuk és oktatjuk betegeinket a terápia és életmód fontosságára.  Kulcsszavak: igen nagy kardiovaszkuláris kockázat, LDL-koleszterin, rizikótényező, statinterápia;