A klinikai dialízis bevezetését a múlt század közepén Willem Kolff (1944), Nils Alwall (1946), valamint Skeggs és Leonards (1948) munkássága tette lehetővé. Az első hazai műveseállomások Szegeden (1953), Budapesten (1960), Pécsen (1964), Miskolcon (1968) és Debrecenben (1970) alakultak meg. Az akkor használatos tekercs- és lapdializátorok túlnyomórészt csak a heveny veseelégtelenség kezelését tették lehetővé. Előkészítési idejük hosszú volt, és a rendszert konzervvérrel kellett feltölteni. A kezelést technikai hibák (celofánszakadás, bealvadás), valamint a nagy extrakorporális volumen miatt tenzióingadozás kísérte.  Kulcsszavak: hemodialízis, orvostörténet