Primer csípőprotézis beültetéskor az elsődleges cél a beteg életminőségének leghatékonyabb javítása, a szövődmények megelőzése, elkerülése. Az eredményes gyógyulás egyik fontos feltétele az aktuális irodalmi ajánlásokra épülő, magas színvonalú rehabilitáció. A minimál invazív anterior és anterolateralis feltárások kevesebb korai posztoperatív fájdalommal járnak és rövid távon gyorsabb rehabilitációt tesznek lehetővé. De a szövődmények arányában nem különböznek a hátulsó feltárásban végzett implantációk komplikációitól, ahogyan hosszú távon a betegelégedettségben sem mutatható ki különbség. Napjainkban a cement nélküli implantátumok viselkedése hosszú távú utánkövetés során nem különbözik a ragasztott protézisek eredményeitől, de jobbnak nem bizonyulnak. A protézis fejméretének növelésével a luxatio esélye minimalizálható. Gondos betegszelekcióval és intraoperatív intézkedésekkel a sebgyógyulási szövődmények jelentősen csökkenthetők. A sebbe helyezett drainek, húgyúti katéter, fáslizás és az első napi ágynyugalom elhagyásával a műtét utáni végzett gyógytorna korábban és eredményesebben végezhető. A beteg a műtét után teljes testsúllyal terhelhet, autó-vezetéshez két hét után visszatérhet, de az első három hónapban a korlátozások elhagyása még nem minden adat alapján javasolt. A legtöbb esetben a jó általános állapotú beteg hazabocsátható és gyorsan, kiváló eredménnyel rehabilitálható, ezért rehabilitációs intézménybe történő felvételre nincs szükség. A modern ajánlások és irodalmi eredmények figyelembevételével végzett műtétek és rehabilitáció jelentősen csökkenthetik a beteg fájdalmait, a fertőzés esélyét, a vérveszteség mennyiségét és egyéb komplikációk lehetőségét, egyidejűleg gyorsabb rehabilitációt tesznek lehetővé.  Kulcsszavak: csípőprotézis, implantátum, minimál invazív, rehabilitáció, szövődmények