Szepszisben a heveny vesekárosodás létrejöttét eleinte az alacsony vérnyomás következményének, azaz iszkémiás eredetűnek tartották. A vérnyomás emelésével a veseelégtelenség nem kerülhető el a várt mértékben, így a kutatások homlokterébe kerültek más, elsősorban a szisztémás és lokális gyulladásos válaszhoz kapcsolódó kórfolyamatok. Kialakulnak strukturális eltérések (a glikokalix károsodása, a reaktív szabadgyökök aktivitása következtében fellépő medulláris interstitialis ödéma, ferroptosis, apoptosis, necroptosis, tubuláris necrosis, tubuláris obstrukció stb.), valamint funkcionális változások (az efferens arteriolák dilatációja, illetve a periglomerularis shuntök megnyílása következtében csökkenő glomerulus filtrációs ráta, a medulláris vér- és oxigénellátás kritikus csökkenése a shuntkeringés miatt, a renális szimpatikus tónus fokozódása, a vénás nyomásemelkedés hatásai stb.). A kórállapot rendezését célzó beavatkozások is súlyosbíthatják a vesekárosodást. A nem kellően átgondolt folyadékterápia, nephrotoxikus diagnosztikus vagy terápiás szerek használata a kényes egyensúlyt rossz irányba billentheti.  Kulcsszavak: veseelégtelenség, szepszis, gyulladás, folyadékterápia