A kémiai szerhasználat egyaránt jelentős anyagi terhet ró a szerhasználóra és a társadalomra. Ugyanakkor társadalmi szinten a kémiai szerhasználók kezelése esetén a társadalmi haszon meghaladja a kezelés költségeit. Miközben a költség-haszon vizsgálatok az egészségügyben is teret nyernek, érthetetlen, hogy azok eredményeit miért nem veszik figyelembe a magyarországi addiktológiai ellátás finanszírozásánál? Az adatok azt mutatják, hogy a meglévő rendszer már nem alkalmas az addikt betegek ellátásban tartására. Így jelentős létszámú betegcsoportok maradnak ellátatlanul. A negatív trendek megfordítása minőségügyi beavatkozásokkal már nem lehetséges. A szóba jöhető változtatási irányok: szemléletváltás a finanszírozásban (prevenció primátusa a már bekövetkezett betegség kezelésével szemben), az allokációs hatékonyság figyelembe vétele, centralizáció, civil és területi ellátók megerősítése, és a szakemberképzés. Az allokációs hatékonyság egy win-neutral helyzet, amikor az addiktológiai betegellátást úgy fejlesztik, hogy például ne drága belgyógyászati ágyon, hanem addiktológiai ellátásban gyógyuljon az addikt beteg!