A szerző röviden összegzi azokat a feladatokat, amelyek megoldását a foglalkozás-orvostan szakorvos képzés érdekében az ILO 161-es egyezménye szellemének megfelelően Magyarországon kidolgozott és az országos intézet, valamint a HIETE Munkaegészségtani Tanszék munkatársai segítségével a szakorvosképzésbe bevezetett. Megállapítja, hogy ezeknek a feladatoknak - megterhelés-igénybevétel, belső és valamennyi, a külső környezetből eredő, a szervezetre ható tényező feltárása és minősítése, valamennyi megterhelési tényező kockázat becslése, kezelése és kommunikációja - a napi foglalkozás-egészségügyi gyakorlatban való megoldása és alkalmazása távol van az optimálistól. Részben a foglalkozás-egészségügyi szolgálatok tevékenységének elemzését, újraszabályozását, finanszírozásának módosítását, részben a szakorvosképzés különösképpen pedig - a szakorvos-továbbképzés megújítását javasolja, amelyet egy megfelelő infrastruktúrával, műszerezettséggel, tudományosan is felkészült, felsőfokú oktatásra képes, szakmai stábbal bíró önálló intézeten nyugvó, önálló orvostovábbképző intézet/egyetem részeként működő tanszék életre hívásával és működtetésével lát megoldhatónak. Közleménye utóiratában a szerző felhívja a figyelmet az orvosi szemlélet, tevékenység, valamint a tudományos munka súlyát megfelelően érvényesítő, tárcáktól független, közvetlenül a kormány irányítása, ellenőrzése alatt működő integrált munkavédelem és munkavédelmi felügyelet jelentőségére, szükségességére. Kulcsszavak: ILO 161. ratifikálása, üzemegészségügy, foglalkozás-egészségügy, szakorvosképzés, orvostovábbképzés