A szkeletális kormeghatározás mind az antropológia, igazságügyi orvostan, gyermekgyógyászat, endokrinológia, mind pedig a fogszabályozás, állcsont-ortopédia területén kiemelt jelentőséggel bír. A csontkor alapvetően az egyén biológiai fejlettségére ad választ, mely viszonylag tág határok között mozoghat ugyanabban a kronológiai korban. Így a csontérettségnek, illetve a pubertáskori növekedés megítélésének fontos szerepe van bizonyos betegségeknél a diagnózis pontos felállításában, továbbá sok esetben elengedhetetlen a kezelések megfelelő időzítése és sikere szempontjából is. Jelenleg számos módszer áll rendelkezésünkre, melyek segítségével a csontkor, illetve a növekedés üteme meghatározható. A növekedés során a csontok számottevő változáson mennek keresztül, továbbá az egyénben végbemenő változások sorrendje mindig meghatározott. Ezen változások különböző módszerekkel, például radiológiai vizsgálatokkal mérhetők, így a klasszikus módszerek elsősorban a kézcsontok, illetve a nyaki csigolyák morfológiai változásainak radiológiai vizsgálatán alapulnak. Ugyancsak léteznek módszerek, melyek a fogazati fejlettség alapján következtetnek az egyén biológiai érettségére. Azonban a háromdimenziós képalkotó eljárások és a molekuláris diagnosztikai módszerek elterjedésének hála egyre pontosabb vizsgálatokat végezhetünk a biológiai érettség meghatározására. Ezen modern vizsgálómódszerek egyrészről a cone-beam komputertomográfos felvételek adatállományából nyert információkon, másrészről pedig a különböző, a keringésben vagy egyéb, testváladékban jelen lévő biomarkerek szintjének mérésén alapulnak. Az összefoglalás célja, hogy áttekintést nyújtson a különböző klasszikus és modern szkeletális kormeghatározást segítő vizsgálómódszerekről, amelyek segítségünkre lehetnek számos tudományterületen.  Kulcsszavak: csontkor, szkeletális érettség, állcsont-ortopédia, pubertáskori növekedés