Freud vezette be és biológiai alapokra helyezte a halálösztön fogalmát, amely a fejlődéssel szembeni ellenállásban manifesztálódik. Ezt a feltevést viszik tovább a modern kleiniánus elméletek is, melyeknek közös jellemzője, hogy a halálösztön leginkább a gondolkodás elleni támadásban nyilvánul meg. André Green kiterjesztette és újrafogalmazta a freudi elméletet, és új dialektikát vezetett be: az élet nárcizmus áll szemben a halál nárcizmussal. Számos szerző szerint a destruktivitás nem a halálösztönből származik, hanem hosszú, komplex patológiás fejlődés és szerveződés eredménye, és gyakran a környezet durvasága, érzelmi közönye sarkallja. A mentális területen a destruktivitás súlyos pszichopatológiák alapja; szociális és politikai téren is számos tragédiáért tehető felelőssé. A destrukció élvezete perverz karakterszerveződést hoz létre, amiben a hatalom, felsőbbrendűség és a mindenhatóság teljesedik ki. Más szerzők sem gondolják, hogy a halálösztön feltétlenül egy veleszületett hajlam, de a koncepció fontos eleme a klinikai gyakorlatnak. A szerző esetrészletekhez kapcsolódva mutatja be a destrukcióhoz és a halálhoz kapcsolódó patológiás szerveződéseket.  Kulcsszavak: halálösztön, nemgondolkodás, destruktív késztetés, " tárgyatlanító " funkció, dehumanizálás