Célkitűzés: Több tragikus hirtelen sportolói haláleset történt az utóbbi időben, amelyek egy részében a hirtelen halál oka pontosan nem ismert. Munkánkban a tartós intenzív állóképességi tréning szívmorfológiára és a szívizom elektromos tevékenységére kifejtett hatását vizsgáltuk állatmodellekben. Módszerek: Nyulakat (1. sorozat, n=7) és kutyákat (2. sorozat, n=2) véletlenszerűen "pihenő", "futó" továbbá a 2. kísérleti sorozatban "dopping" csoportba soroltunk és időszakosan tesztoszteron-undekanoáttal kezeltünk. A "futó" és "dopping" csoportokat 16 héten keresztül futópadon edzettük. Szívultrahang- és nyugalmi EKG-vizsgálatokat végeztünk. Kutyákban proaritmia iránti érzékenységet valamint paraszimpatikus idegrendszeri gátlás mellett az autonóm idegrendszeri választ vizsgáltuk. Eredmények: A 16. héten mért bal kamrai diasztolés átmérő (LVEDD) szignifikánsan nagyobb volt a futó nyulakban, a futó kutyákban tendenciaszerűen nőtt (nyúl: 17,5+-0,6 vs. 13,6+-0,7 mm; kutya: 27,2+-0,2 vs. 24,0+-3,0 mm, p<0,05). Az RR-szakaszhosszak és -variabilitások emelkedtek a tréningezett csoportokban. A dofetilid QTc-szakaszt nyújtó hatása tendenciaszerű növekedést mutatott, az atropin kevésbé növelte a szívfrekvenciát a "futó" és "dopping" kutyákban a "pihenő" csoporthoz képest. Következtetések: Szívmorfológiai megfigyeléseink a humán állóképességi élsportolókban tapasztalt változásokkal összhangban állnak. A fokozott paraszimpatikotóniára utaló RR-szakaszhossz és -variabilitás eredményeink a terhelés hatékonyságát jelzik. Részeredményeink alapján a megnyúlt repolarizációs paraméterek a modell aritmiák iránti érzékenységét jelezhetik, amelynek bizonyításához a jövőben további, nagyobb elemszámú kísérletek szükségesek.  Kulcsszavak: hosszú távú állóképességi tréning, sportszív, hirtelen szívhalál, remodelling, repolarizácíós eltérés, proaritmia