A rheumatoid arthritis autoimmun eredetű, krónikus, progresszív sokízületi gyulladás, amely elsősorban a kéz és a láb kis ízületeit érinti, és az ízületek destrukciója és deformitása révén a betegek fájdalmát, mozgáskorlátozottságát és életminőségük jelentős romlását idézi elő. A legelső bizonyítékok a betegség létezésére a Krisztus előtti 6000 és 3000 közötti időszakból, az USA-ból származnak, valószínűleg innen terjedt el a betegség a világ többi részére. Számos művész örökítette meg a jellegzetes elváltozásokat művein a XVI-XIX. századokban, a betegség elnevezése azonban csak 1859-ben született meg. Az ízületi tok és a synovium nagyon gazdag érző beidegzéssel rendelkeznek. Ezek egy része kapszaicinérzékeny érzőideg-végződés. Közös jellemzőjük, hogy nemcsak a fájdalmat közvetítik, hanem a belőlük felszabaduló mediátorok a beidegzés helyén a gyulladást fokozzák, ugyanakkor szisztémásan gyulladásgátló, fájdalomcsillapító hatásokat is kifejtenek. A rheumatoid arthritis kezelésében óriási előrelépés történt az utóbbi évtizedekben. A bázisterápiás szerek közül továbbra is a methotrexat az elsőként választandó szer, ám hatástalansága esetén a biológiai terápia keretében számos különböző hatásmechanizmusú, igen hatékony gyógyszer közül választhatunk. Mindezek ellenére továbbra is rendkívül intenzív gyógyszerfejlesztési törekvések vannak ezen a területen. Ennek okai, hogy a forgalomban lévő szerek a fájdalmat nagyon kevéssé, vagy egyáltalán nem csillapítják, valamint számos súlyos mellékhatásuk hosszú távú alkalmazásukat korlátozza. Ígéretes saját fejlesztési irányaink az érzőideg-végződéseken, az ereken és az immunsejteken egyaránt megtalálható szomatosztatin-4-receptorok stimulálása, valamint a gyulladás- és fájdalomkeltő szemikarbazid-szenzitív amin-oxidáz enzim gátlása. Kulcsszavak: krónikus ízületi gyulladás, rheumatoid arthritis, neurogén gyulladás, bázisterápiás szerek, fájdalomcsillapítás, biológiai terápia