Az öngyilkosság a világon mindenütt fontos népegészségügyi probléma, amit az is jelez, hogy a WHO európai régiójában évente közel 120 000 ember vet véget életének. 1. Felismerés és diagnózis: A befejezett öngyilkosságot, illetve öngyilkossági kísérletet elkövetők 90%-a esetében a háttérben többnyire kezeletlen pszichiátriai zavar húzódik meg, leggyakrabban major depressziós epizód és szerabúzus, sokszor mindkettő vagy szorongásos betegségekkel, illetve személyiségzavarral együtt. Az öngyilkosság hatékony megelőzése érdekében elengedhetetlen a háttérben álló pszichiátriai betegség megfelelő diagnózisa és akut, valamint hosszú távú kezelése. 2. Ellátás és kezelés: Öngyilkossági krízis esetén azonnal meg kell kezdeni az akut beavatkozást annak érdekében, hogy a beteg életét megóvjuk. A rendelkezésre álló bizonyítékok alátámasztják a farmakológiai kezelés és a kognitív viselkedésterápia (ezen belül a dialektikus viselkedésterápia és a problémamegoldó tréning) hatékonyságát. Vannak más ígéretes pszichológiai kezelések is, azonban a rendelkezésre álló bizonyítékok ezek esetében jelenleg még nem meggyőzőek. A vizsgálatok eredményei szerint, az antidepresszív és/vagy hangulatstabilizáló kezelés a terápiára jól reagáló depressziós betegekben lényegesen csökkenti az öngyilkosság kockázatát. Az antidepresszívumokkal kezelt depressziósoknál azonban az öngyilkos magatartás esélye a kezelés első 10-14 napja során még gyakran fennáll, ami gondos megfigyelést indokol, és ha kell, a gyógyszerelést anxiolítikummal kell kiegészíteni. Szorongás és inszomnia esetében is javasolt a szorongásoldókkal és altatókkal történő rövidtávú kiegészítő gyógyszerelés. Gyermekeknél és kamaszoknál az antidepresszív farmakoterápia csak szakorvos felügyelete mellett végezhető. A hosszútávú lítiumkezelés unipoláris és bipoláris depresszióban szenvedő betegek esetében egyaránt nagyon hatékony az öngyilkosság és az öngyilkossági kísérlet megelőzésében, míg a klozapin terápia szkizofréniával élőknél csökkenti markánsan a szuicid magatartást. Előnyben kell részesíteni a pszichiáterből és egyéb szakemberekből, például klinikai szakpszichológusból, szociális munkásból, foglalkozásterapeutából álló multidiszciplináris kezelő teameket, mivel minden esetben javasolta farmakológiai, pszichológiai és szociális módszerek kombinációja, különösen az ismételt szuicid kísérletet elkövető betegek esetében. 3. Családi és társas támogatás: A szuicidális páciensek családját mindig be kell vonni a kezelésbe. Javasolt még a pszichoszociális terápia és támogatás, mivel az öngyilkosságra hajlamos betegek legnagyobb része problémákkal küzd az emberközi kapcsolatok, a munkahely és az iskolai környezet terén, valamint jellemző a működő társas hálózatok hiánya. 4. Biztonság: Az öngyilkosság megelőzésében elengedhetetlen a biztonságos otthoni, nyilvános és kórházi környezet biztosítása, melyben az öngyilkosság eszközei nem, vagy csak korlátozott mértékben hozzáférhetőek. Valamennyi kezeléssel kapcsolatos akciót, beleértve az esetleges hospitalizációt, a gyógyszerek felírását és a beteg kórházból otthonába történő bocsátását (vagy épp ezen lépések elmaradását) kockázatbecslésnek kell megelőznie. 5. A személyzet képzése: A háziorvosok rendszeres képzése a depresszió és szorongásos zavarok felismerésére és kezelésére az öngyilkosság megelőzés hatékony módszere, amely javítja ezen betegségek ellátási színvonalát és az öngyilkossággal szembeni attitűdöt is. Folyamatos, az etikai és jogi kérdések tárgyalását is magában foglaló képzés szükséges a pszichiáterek és más mentális egészségügyi szakemberek számára is. 6. Társadalmi vonatkozások: Nemcsak az egészségügyi dolgozók felelősek az öngyilkosság megelőzéséért. A társadalom minden tagjának megvan a maga, több vagy kevesebb, kisebb vagy nagyobb kompetenciával és felelősséggel bíró, rövidebb vagy hosszabb távon eredményt hozó feladata e téren. A kormányzati, társadalmi-politikai, vallási és civil szervezetek különböző szinteken és mértékben érintettek