Az előrehaladott csírasejtes tumorban szenvedő betegek magas gyógyulási aránya a hatékony ciszplatinalapú kemoterápia eredménye. Mind az előzetes kezelésben nem részesülő betegek, mind pedig a relapszusban lévők kezelése lehetséges. A kockázatbecslés különösen fontos az előzetesen nem kezelt betegek esetében. Míg a salvage-terápiára vonatkozó retrospektív elemzések szerint számos klinikai tényező kapcsolódik a betegség kimeneteléhez, addig a paclitaxel bevezetése és a magas dózisú kemoterápiák adagolását illető eltérő módszerek miatt a betegek megfelelő szelekciója és a hagyományos, illetve a magas dózisú terápia sorrendjének meghatározása körül még nincs egyetértés. A terápia ezen területét részben a kezeléssel kapcsolatos toxicitásra vonatkozó jelenlegi ismereteink formálták. Cikkünkben áttekintjük a szérumtumormarkerek használatát a kockázatbecslésben, valamint a válaszreakció vizsgálatát, továbbá az előzőleg nem kezelt és relapszusban lévő betegek kezelését, a reziduális betegség sebészi reszekciójának szerepét, beleértve a retroperitonealis nyirokcsomó disszekcióját, illetve a klinikai vizsgálatok fontosságát a megválaszolatlan kérdések feltevésében és az új kezelések tesztelésében. Megbeszéljük a kezelésben jelentkező ellentmondásokat és a lehetséges jövőbeli terápiás előrelépéseket is, amelyek magukba foglalják a szérumtumormarker csökkenést, valamint a tumorok genomikáját.