A szerző az egységes belgyógyászat létének jelenét és jövőjét vizsgálja. Ismerteti a részleteket feltáró redukcionista és a holisztikus tudományszemlélet viszonyát. Arra a következtetésre jut, hogy a részletek pontos ismerete nélkül nem lehetséges a holisztikus "egyben látáshoz" szükséges intellektuális szintézis. Ismerteti a "Gestalt psychology" fogalmát, hangsúlyozza a holisztikus egyben látásban rejlő információtöbblet lehetőségét. Kijelenti, hogy a redukcionista és a holisztikus tudományszemlélet egymás kiegészítői, és együttesen biztosítják a teljességet. Klinikai példákkal [genetika/epigenetika, klinikai diagnosztika (blikkdiagnózis), klinikai prognosztika] támasztja alá a holisztikus szemlélet szükségességét. Tárgyalja az "exogén vs. endogén" képalkotás fogalmát, a klinikai bajmegállapítási stratégiában bekövetkezett arányeltolódást: a klinikai kép (anamnézis és fizikális vizsgálat) jelentőségének csökkenését, ill. a kiszolgáló diagnosztikai armatúra (laboratóriumi, képalkotó vizsgálatok, stb.) szerepének növekedését, mindezek következményeként a klinikus egyéni, szellemi, kreatív részvételének csökkenő arányát. Taglalja az evidence based medicina világában domináns statisztikai döntés és a patofiziológiai paramétereken alapuló egyéni döntés jellemzőit. Megállapítja, hogy a klinikai esetanalízisek tudományos jelentősége a mai gyakorlatban aránytalanul kicsi. A szerző arra a következtetésre jut, hogy a mai tudományszemléletben a redukcionista tudomány indokolatlanul domináns, hasonlóképpen a belgyógyászati gyakorlatban is háttérbe szorult a holisztikus szemléletet igénylő klinikai képre alapozott döntés. Annak a meggyőződésnek ad hangot, hogy a holisztikus szemléletben rejlő információtöbbletre alapozva a diagnosztikus teljesítmény növelhető, valamint a költségek csökkentése remélhető. Mindezek alapján az egységes belgyógyászati szemlélet térnyerését várja a jövő klinikai gyakorlatában.