A rehabilitációban az agykárosodást szenvedett személyek helyreállásának segítése a rehabilitációs tevékenység speciális területe, azért is, mert a páciensek sérülései azokat a mentális, pszichés adottságaikat, képességeiket is érinthetik, amelyekkel aktívan részt tudnának venni a krízishelyzetükkel, a megváltozott állapotukkal kapcsolatos megküzdésben. Az együttműködési készség olyan összetett, többtényezős működésnek tekinthető, amelyben a kooperáló felek - a segítés kontextusában a segített és a segítő(k) - többnyire tisztában vannak egymásrautaltságukkal, és a segítő interakció során közös a céljuk abban, hogy a károsodást szenvedett személy jobb állapotba kerüljön. A közös cél kialakításakor és a segítés folyamatában el kell jutni a helyzet és egymás megértésének arra a szintjére, hogy a teamtagok (segítők) és a segített személyek egymás számára ne jelentsenek fenyegetést, mert különben a versengő és védekező-támadó interakciók meggátolják az együttműködés lehetőségét, beszűkítve ezzel a rehabilitációs lehetőséget is. A szerzők a közleményben az együttműködés általánosan emberre jellemző feltételeiből és sajátságaiból tekintik át azokat, amelyek az agysérült betegek és az őket segítő szakemberek mindennapi gyakorlatát is áthatják és behatárolják. Véleményük szerint a tárgyalt együttműködési lehetőséget meghatározó, illetve gátló tényezők ismerete jól hasznosítható a rehabilitáció más területein is, elősegítve a rehabilitációs folyamat tervezését, monitorozását, aktuálisan a módosítását, esetenként a folyamat elakadásának felderítését.