A szerzők egy 33 éves 1-es típusú diabeteses, inzulinpumpával kezelt betegük terhesség alatti inzulinigény-változását mutatják be. Röviden összefoglalják a terhesség alatti analóginzulin-kezeléssel, valamint a pumpakezeléssel kapcsolatos evidenciákat, bemutatva azt a megváltozott szemléletet is, ami az elmúlt években ezzel kapcsolatban érzékelhető. Az évtizedek óta diabeteses, társbetegségekkel és szemészeti szövődményekkel terhelt nőbeteg közel 10 éve inzulinpumpa-kezelés alatt áll. Bemutatásra került terhességét megelőzően két évvel egészséges gyermeknek adott életet. A vércukornapló adatainak feldolgozása alapján megfigyelhető volt, hogy a terhesség végére az inzulinigény megduplázódott, amelyben a bázisinzulin-igény változása volt kisebb (1,7-szeres emelkedés), míg az étkezési bolusok nagyobb mértékben emelkedtek (2,6-szoros emelkedés). Nem észlelték azt a más szerzők által tapasztalt inzulinigény-csökkenést a 7-12. terhességi hetek között, amelyet a prekoncepcionálisan nem megfelelő anyagcsere ezen időszakra bekövetkező rendezésével és a progeszteron vérszintjének átmeneti csökkenésével hoznak összefüggésbe. Esetük érdekessége abban rejlik, hogy az étkezési bolusok növekedési ütemét találták erőteljesebbnek a bázisinzulin-igény növekedési üteméhez képest.