A szerző átfogó képet nyújt az ionizáló sugárzás biológiai dózisának mérését szolgáló kromoszómadoziméter hazai bevezetéséről és alkalmazási területeiről. Közzéteszi a módszer alapját képező dicentrikus és ring kromoszómaaberrációk, valamint a különböző sugárforrások besugárzási dózisai közötti összefüggéseket jellemző matematikai értékeket. Példákat mutat be a Magyarországon eddig előfordult baleseti, foglalkozási és lakossági sugárterhelésből származó dózisok becslésére, illetve a vélelmezett sugárexpozíció tényének kizárására. A biológiai dozimetriai módszer sugárterápiában való alkalmazását az egésztest-ekvivalens biológiai dózisok meghatározására, valamint az egyéni sugárérzékenység kimutatására mutatja be saját példákon, olyan esetekre, amelyekről a fizikai dózismérés nem nyújt elegendő információt. Megállapítja, hogy különböző daganatos betegségekben a parciális besugárzások dózis-hatás viszonyait nemcsak a terápiás dózis nagysága határozza meg, hanem a lokalizáció és a térfogat is oly mértékben módosító tényezők, hogy azonos sugárterápiás protokollok és klinikai jellemzők esetén akár 2,5-szeres egyéni érzékenységbeli különbségek is előfordulhatnak. Végül elemzi a biológiai dozimetria jövőjét, a különböző módszerek előnyeit és hátrányait az egyéni sugárérzékenység meghatározásában, ezáltal az egyénre szabott terápia biztosításának érdekében.