Jelen írás egyrészt a pszichoanalízis magyar recepcióját mutatja be a múlt század első évtizedeinek egyes folyóirataiban, másrészt a pszichoanalízissel közelebbi kapcsolatot ápoló magyar írók munkásságában. A tanulmány első fele foglalkozik a folyóiratokban való megjelenéssel. Előzetes kutatásaim három olyan eredményt hoztak, amely nem közismert a magyar pszichoanalízis történetével foglalkozó irodalomban. 1. A mainstream pszichoanalízistöténet-írás nem foglalkozik azzal, hogy pszichoanalitikusok mennyi nem analitikus jellegű írást, ill. egyéb művet publikáltak. 2. Szintén aránytalanul alulreprezentált a "szakadár" egyesületek szerepe és képviselete a tudományos életben és a sajtóban. 3. Végül meg kell említenem, hogy a pszichoanalízis recepciója és reprezentációja a folyóiratokban elsősorban - Ferenczi és Hollós kivételével - nem a közismert nagy nevekhez köthető. A tanulmány második része négy magyar író, Ignotus, Krúdy, Füst Milán és Karinthy pszichoanalitikus tárgyú írásain keresztül mutatja be a recepciót, rámutatva arra, hogy sajnos, ez a recepció korántsem volt kölcsönös, azaz a pszichoanalitikus társadalom nem fogadta be és el a "kívülállók" elméleteit, noha azok számos új szempontot vethettek volna föl és vetnek föl a ma olvasója számára. Kitérek a személyes kapcsolatokra is, és igyekszem kiemelni az egyes szerzők látásmódjának és gondolatainak eredetiségét, továbbá, ahol lehet, hozzájárulásukat a korabeli magyar pszichoanalízishez. Az írást terjedelmes irodalomjegyzék egészíti ki, részben az eligazodás segítésére és állításaim alátámasztására, részben a további kutatások segítése céljából.