A pszichoterápia egységessé tételének kérdését vizsgálta a tanulmány első része. Ha a pszichoterápia egységes, akkor a pszichoterápiához szükséges lényeges kompetenciák is azonosak, s így a terapeuták képzésének is egységesnek kellene lenni. Sokan keresték is a pszichoterápiás módszerek közös alapját, jellemzőit; egy ponton túl ez a keresés elakad a dolog komplexitásán, vagy a közös olyan általános szinten találtatik meg, ami nem fordítható le közvetlenül a gyakorlatra. Ahogy a kutatás hangsúlya tolódik a gyakorlaton alapuló bizonyítékok felé, úgy válik egyre fontosabbá a terapeuta kompetenciája, a komplex pszichoterapeuta működés. A szerző amellett érvel, hogy az eltérő terápiás munkamód, emberkép, alkalmazási mód a kompetenciák vonatkozásában is eltérést hoz, amiből egy határon túl eltérő képzés következik. Az egyes képzések belépési feltételi és kimeneteli ígérete között jelentős eltérés tapasztalható, önmagában semelyik képzés sem tudja biztosítani komplexen a pszichoterapeutává válást. A pszichoterapeuta életpálya felől nézve a képzés és gyakorlat "rövidre zárása" szakmai elakadáshoz, kiürüléshez, a kompetens működés leromlásához vezet. A szerző határozottan állást foglal az egységpszichoterápia, egységes képzés, s ebből következő egységes képzési intézmény létrejöttével szemben. Ugyanakkor nyíltpárbeszédet, tisztázó vitát szeretne ahhoz, hogy terapeuták, tanulók, páciensek-kliensek számára világos legyen, milyen terápiás formától, módszertől, képzéstől reálisan mi várható; a reálisan várható minősége hogyan biztosítható - azért, hogy a pszichoterápia társadalmi tekintélye ismét növekedjen.